Volt
egy kastély Szentivánon. Az 1940-es évek után születettek már csak hallomásból
tudnak róla. 1945-ben véget ért a II. világháború, új világ kezdődött –
kastélyunk története ekkor ért véget, mert a háború után széthordták. A földdel
tették egyenlővé.
Mikor
épülhetett a kastély? Ennek próbálunk nyomába eredni.
Pilisszentiván
törökkor előtti történetéről nagyon keveset tudunk. A 150 éves török uralom az
élet minden nyomát eltüntette a környékről. Eddig még nem sikerült kideríteni,
hogy ha volt a község területén falu, merre fekhetett és mi volt a neve. Három
feltételezett elnevezés ismeretes:
1. Velence
(Wenecia, Venécia, Wenecie, Weiretie)
Egy
1274-es csabai határjárásból:
„… az Esztergomból Budára
vivő nagy úton át haladva a két Vrskurtuel nevű körtefához ér, innen nyugat
felé szántóföldön át a Bercz-re megy, aztán sokáig egy vesszős helyen egy
kimagasló hegyre, a Chababyktetőre, ahol a Wenecia-i népek földje végződik, és
itt a Kowachy népek földjével határos…”[1]
”Venécia (1274): Lakói (Pilis-) Csaba
határosai DK-en. Területileg megfelel a mai Pilisszentivánnak, de a
régészetileg felismerhető faluhely ennek É-i határánál már Pilisvörösvár
területére esik (Rég. top.VII. 21/23.).”[2]
Magyarország Régészeti Topográfiájában azt írják, hogy ez a hely a mai
Kakukk-hegy környéke.
2. Iwanfelde
Egy
1401-es perbáli határjárásnál említik az Iwanfelderemenewth-t, ebben az
irányban. Magyarország Régészeti Topogáfiájában (VII. 21/23 175. old.) feltételezik,
hogy az Ivanföld(e) elnevezés egy már elpusztult falura utalhat.
3. Battháza
Ferenczy
József említi, de ennek írásos nyoma még nincs.[3]
A Pilis a XIV. században
(Győrffy
György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza IV. melléklet)
Szentiván
török utáni története 1708-ban kezdődött, ugyanis ebben az évben először gróf
Brankovics János Pál, majd a budai Ágoston-rend is megkapta nádori adományként.
Ennek a lehetetlen helyzetnek 1719-ben lett vége Brankovics gróf halálával,
mert végrendeletében a rendre hagyta a birtokot, amit kezdettől fogva az
Ágoston-rendiek használtak. A vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei tanúsítják,
hogy az atyáknak nem csak a gróf ellen kellett harcolniuk a területért; a
szomszéd falvakkal való állandó határviták miatt több határjárást is tartottak:
1717
„1. A felsorolt tanukkal
együtt elvégezték a határjárást október 8-án. Először Szent Iványon a volt
templom helyéhez mentek, ahol ma is omladék van s a templom alapjai s az
Esztergomba vezető királyi út mellett baloldalon 15 lépésnyire és Vörös Vár felé egy ágyúlövésnyire.
2 Innét délfelé mentek
lefelé, megmutatták a falu helyét, ahol most bokros hely van és fák vannak,
ahol pince is van, de a fű sűrűsége miatt ezt nem tudták megmutatni”[4]
1723
„Az ágostonrendiek budai kolostorának
vikáriusa, Scharinger atya tiltakozik, mert a rend birtokához tartozó Szentiván
pusztát a csabai lakosok elfoglalták, s Juhász János és Juhász Miklós mintegy
200 birkát legeltetett ott jogtalanul. A puszta felvigyázásával megbízott
Liebliert János jelezte ezt. A csabai lakosok részéről tettlegességre is sor
került.”[5]
Pontosan
nem tudható, hogy az 1700-as évek elején milyen épületek voltak Szentiván
területén. Egy feljegyzés szerint egy tanya, esetleg fogadó lehetett a
birtokon.[6]
Mindenesetre
az 1728-as regnicoláris összeírás egy bizonyos Merk Józsefről azt írja, hogy 10
éve lakik itt.[7] Ez
bizonyítja, hogy, 1724 előtt is éltek a birtokon. Valószínűleg legalább egy
majorság lehetett itt. Az első német betelepülők csak 1723 őszén érkeztek és
1724-ben kötöttek települési szerződést az Ágostonosokkal.
Az
említett összeírás szöveges részében nem találunk említést semmiféle kastélyról[8]:
„Pilisi járás
19. Szentivány (Szent Ivány) possessio
Megjegyzések
Három éve kezdték a falut svábokkal betelepíteni,
oly módon, hogy 6 házacskánál több nem volt felépítve, a többiek csak telket
kaptak házépítésre és elkezdték építeni. Ezért olyan szegények, hogy leginkább
koldulásból vagy kézimunkával máshol kénytelenek kenyerüket keresni. Vándorlók (instabilissimi), mert területükön igen
kevés a szántóföld. Úgyhogy alig két jó gazdának elég az irtásokkal együtt.
Földje fövenyes, homokos, köves.
Hogy
milyen termékeny, a jövő fogja megmutatni.
Kenderföldje
nincs.
Rétje nincs, csak az urasági erdőkben.
Ha volna marhájuk, néhány számára az erdőkben volna legelő.
Szőlőt
most kezdtek ültetni, egy kapásból áll.
Tűzifát
és paraszti épületfát szolgáltató erdejük van a földesurak jóvoltából.
Malmuk
nincs.
Halászóvizeik
nincsenek.
Kastély-építésről
1734-ből és 1735-ből van adat, mindkét évben két-két ablakrácsot (gittert)
készített a vörösvári kovácsmester. Az 1737-es összeírásban szerepel először a
kastély szó. Ekkor mérték ki a jobbágyok háztelkeit. „Voraus aber gegen über dem Cas/t/ell ist übergebliben am würths hauss
zaun ein wisfleck…”[9] (A
kastéllyal szemben, a kocsma kerítésénél azonban még megmaradt egy darab rét…)
Ekkor még az Ágoston-rend volt Szentiván birtokosa, ezért érdekes a kastély
elnevezés.
1750-ben az Ágostonosoknak fizetendő kártérítés
fejében Tersztyánszky József (egyes forrásokban János) esztergomi alispán kapta
meg Szentivánt. Mivel Vörösvárt és Solymárt már régebben megszerezte, a három
falu egy tulajdonos kezébe került.[10]
A
veszprémi egyházmegye budai espereskerület papjainak jegyzékében, az 1752-es
Vörösvárról szóló feljegyzésben olvashatjuk, hogy az uraság háza az atyák régi
kápolnájának alapjaira épült. Ezt a romokból is lehet látni. A kápolna körül
volt a temető. A földesúr el akarta tüntetni a romokat és a sírok nyomát is, a
lakosok tiltakozása ellenére. „Ki akarja
bővíteni az urasági házat, ki akarja sajátítani magának az egész telket, pedig
az egész környéken a templom és a temető számára nincs alkalmasabb hely.
Ugyanis a talaj itt egy jó darabon sík. Ezért a buzgó keresztények régtől fogva
ezt a helyet szánták az istentisztelet helyéül, mert ez a legalkalmasabb.”[11]
Természetesen az uraság akarata teljesült. Steiner János vörösvári plébános azt
írja 1752. május 5-én, hogy a régi temető felszámoltatott, és Padányi Bíró
Márton veszprémi püspök engedélyével megáldatott az új.[12]
Az
építkezésről szóló bizonyítékot a Magyar Országos Levéltárban (UC 100: 31)
találhatunk:
„Szent Iwán:
Kimutatás ama költségekről, amelyek adódtak Tersztyanszky
Józsefnek szentiwáni építkezésénél a
kőmívesek, ácsok, asztalosok, lakatosok munkáját illetőleg, továbbá a
napszámosokra és az anyagiakra fordított költségekről. Az egész összeg fl.
3913. 52.”
A részletes felmérésben nem esik szó kastélyról.
„Szentivan:
Ez a birtok is
Pest megyében fekszik, a Tersztyanszky család tulajdona. Van rajta 15
jobbágytelek; a hozzájuk tartozó szántóföldek nagyrészt irtványföldek. Házzal
rendelkező zsellér 34 van. Ezek is nagyrészt irtványföldeken gazdálkodnak. Ezek
összértéke fl. 220…
Felmerül
a kérdés, hogy az 1737-ben említett kastély illetve az 1752-ben kibővített
urasági ház ugyanaz-e. A fent említett 1752-ben kelt forrás szerint a régi
kápolna alapjaira épült a ház, viszont az 1930-as években a kolostor (kastély,
zárda) helyét Bonomi a „Pindl berg”-nél mondja:
„Pilisszentiván: Auf dem sog. Pinda-peagl
(Binder-Hügel) konnte man früher noch die Ruinen eines Klosters (?) sehen. Vor
ungefähr 6 Jahren wurde an dieser Stelle ein Haus gebaut”[13] (Pilisszentiván: Az ún. Pinda-peagl
tetején régebben még láthattuk egy kolostor (?) romjait. Körülbelül 6 évvel
ezelőtt egy házat építettek a helyén.)
Ez
a terület a mostani Bányász u.- Óvoda u. sarok, szemben a József Attila
utcával.
A
Bányász utcában a saroktól számított harmadik telek udvarában a mai napig is
egy régi „BrunneStumm”(forrásszoba? ciszterna?) található. Állítólag a fala terméskő,
és a régi, már kicserélt csövek fából voltak. Annyi biztos, hogy a mostani
Szabadság úton a Fekete Gyémánt étterem előtti hajdani gémeskutat innen látták
el vízzel. Lehet, hogy valamikor az urasági épületek vízellátásában is szerepet
játszott.
Az első
(1780) és második (1841) katonai felmérés térképén a legnagyobb kőépület nem a
későbbi Karátsonyi kastély helyén látszik. Az 1841-ben készült térképen jól
látható, hogy a többi háznál nagyobb épület, kb. a mostani Szabadság út és
Sallai utca környékén lehetett. Mindkét térképen ugyanazon a helyen található
egy a többinél nagyobb kőépület. Az 1780-as térképen még egy épületféle
látszik, ami valamivel nagyobb, mint a többi, de 1841-ben már nincs nyoma. A
templom már a mai helyén látható, de az első térképen még nem kőből épültet
jeleznek. (Az 1755-ben felszentelt kápolna helyén 1796-ra épült fel a
kőtemplom.)
1752-ben
a lakosok az urasági ház bővítése elleni panaszukban azt is mondták, hogy „… a
talaj itt egy jó darabon sík”, és azért tartották jó területnek a temető és a
templom számára. (A térképek alapján ez a mai Sallai utca - Szabadság út
találkozásának környéke lehetett.)
A
később ismert kastély viszont nem sík terepen épült, hanem egy dombon. Vagyis a
régi urasági ház és a vadászkastély helye valószínűleg nem ugyanaz. Az is
elképzelhető, hogy az összeírásokban azért nem említenek kastélyt, mert az
épület országos viszonylatban kis méretűnek számított.
Tertscyanszki
(Tersztyánszky) 1769-ben bekövetkezett halála után az uradalom (Vörösvár,
Szentiván, Solymár) a Majthényi család, majd házasság révén előbb a Marczibányi
család, később a Karátsonyiak kezébe kerül.[14]
Az
eddigi információk ismeretében valószínűsíthető, hogy a később megsemmisült
vadászkastélyt Karácsonyi Guidó építhetette. Ugyanis azon a helyen 1841-ben még
(vagy már?) nem volt épület.
Az
egykori Karátsonyi kastély
A
zsindellyel fedett egyszintes épület a vízmű (Szabadság út 74.) melletti dombra
épült, a főúttal párhuzamosan. Középen volt az oszlopcsarnokos főbejárat,
tetején a család címerével. A bejárat előtt félkörívben alakították ki a
domboldalt. A közepén levő zászlórúdon lengő zászló jelezte, ha a család a
kastélyban tartózkodott. A bejárat egy nagy előcsarnokba nyílott, majd jobbra
és balra egy-egy folyosó következett, ahonnan a szobákba és egyéb helyiségekbe
lehetett bejutni. Angol WC-k és csempés fürdőszobák is voltak az épületben. Az
előcsarnokból hátrafelé, a park felé is volt egy oszlopokkal övezett kijárat.
Az épület két végén egy-egy pincét építettek a dombba. A kastélyt hatalmas park
övezte, elől a főúton terméskőkerítés határolta, oszlopokkal és kovácsoltvas
ráccsal.
A
park területe a mai Szabadság úton, a Marlok (Hannes) péktől (80 sz.) az Óvoda
utcáig (vízmű), innen a József Attila (Új) utcáig és a József Attila utca elejétől
a Tittenberger házig (5 sz.) tartott. A József Attila utcai szakaszon két méter
magasan terméskővel kerítették. A fő kocsibejárat a mai vízműnél volt, murvával
felszórva. A bejárat mellett hosszú rúdon kis harang függött, ezzel kellett
jelezni, ha valaki be akart jutni. Az Óvoda u. 3. számú ház helyén állt a
vadászház, itt lakott a vadász a családjával. Bár ez sem egyértelmű, mert
többféleképpen emlékeznek. Van, aki legrégebbi óvodaépület helyén mondja,
illetve az Óvoda u. 1. számnál. A kastélyban állandó személyzet kevés volt.
Vadászatok, fogadások idején a faluból fogadtak kisegítő személyeket. A mai
óvodai bejáratnál is be lehetett menni a kastélyparkba. Vadászatok idején erre
mentek ki a vadászok az erdőbe. Ilyenkor a falu lakói közül kerültek ki a hajtók.
Itt
a volt Hexen Gasse (a mai Óvoda utca a József Attila utcáig) és Neugasse (Új
utca, mai József Attila utca) sarkán egy hatalmas fa állt, kivágásakor a
teknővájók egy-egy ágából forrázó teknőt készítettek. A parkban a kerítésen
belül egy nagy kút volt. A gazdasági bejárat a mai tájház felől lényegében
ugyanaz, ahol most feljutunk a Napközi közbe. Itt jobbra lóistálló és egyéb
gazdasági épületek voltak. Balra egy kisebb épület állt. Ahol a mostani Napközi
közi és József Attila utcai háztelkek a mélyedésben összeérnek, egyes helyeken
a mai napig is mocsaras-nádas terület található, ott egy gémeskút volt. A
kastélykertben a díszparkon kívül rengeteg gyümölcsfa is volt.
A
park egykori területén ma 15 családi ház, egy üres telek, a Pilistours, a vízmű
és az óvoda épületei vannak.
A
Szabadság úton a 78. számú ház és a Pilistours
Szabadság
út - Óvoda utca sarok: vízmű
Napközi
köz: 8 családi ház
Óvoda
utca: 2 családi ház
Óvoda
utca - József Attila utca sarok: óvoda
József
Attila utca: 4 családi ház és egy üres telek
A
mai tájház és a Sallai utca közti területen, ahol a katonai felmérésekben
nagyobb kőépület (épületek) láthatók, volt az uradalmi raktár, ahol a falu
gazdái a tizedet leadták, valamint egy kovácsműhely és mészárszék. Két oldalt
egy-egy nagy pince: az egyik a tájház előtt a másik a mostani Szabadság út 96.
számú (Schuck) ház helyén.
Természetesen,
levéltári kutatásokkal még van remény a kastély keletkezésének, helyének
pontosítására.
Pilisszentiván
történetében a földbirtokosok közül a Karátsonyi család volt a legjelentősebb.
Közel száz évig voltak a falu földesurai.
1851-ben Karátsonyi Guido feleségül vette puchói és
csókai Marczibányi Máriát a híres és gazdag
Marczibányi család utolsó tagját. Így került az uradalom
(Vörösvár,
Szentiván, Solymár) a Karátsonyiak kezébe.
A
család örmény eredetű, első ismert őse Gratianus volt, ki a családi hagyomány
szerint Franciaországból származott és Moldáviában telepedett le. Innen a
család Erdélybe került, itt vette fel a Karátsony nevet.
„A
család neve ugy látszik a Gratianus kereszt-névből (magyarúl Karátson)
származott. S bár erre nézve adatot nem nyertünk, ugy látszik, legutóbb
Erdélyben Szamosújvárról vevé származását.”
A család már az ideköltözése előtt is nemes
volt és címerlevelét valószínűleg az egyik erdélyi fejedelemtől nyerte. Az
erdélyi fejedelmek és magyar királyok a család nemességét többször
megerősítették. Igy Mária Terézia királynő is, ki Kristóf és fivérei részére új
nemeslevelet állított ki. Kristóf első fia Deodat (Bogdán) 1781-ben 103.000
forintért megvette a kincstártól Beodrát, melyre királyi adományt is nyert, és
a Karátsonyfalvi előnevet a Beodraival cserélte föl. A grófi ágnak Lázár volt
az őse. Lázár (sz. 1759.) Torontál vármegye alispánja és később országgyűlési
követe. 1805-ben megvette gróf Draskovits Ferencztől Bánlakot, Dolaczot,
Offszeniczát, Szókát és Partost. Fia Lajos (sz. 1793.) Starhemberg Mária Lujza
birodalmi grófnőt vette el feleségül. Az ő házasságukból született Guido (sz. 1817, † 1885.) aki 1842-ben Temes vármegye főszolgabírája,
1848-ban honvédőrnagy, a pesti nemzetőrök parancsnoka. A szabadságharc leverése
után menekülnie kellett, birtokait elkobozták.
Később
kegyelmet nyert, 1867-ben már a csákovai kerület országgyűlési
képviselője, Különböző kitüntető
rangot: kapott:császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, az
I. osztályú vaskoronarend vitéze stb,, 1858 -ban birodalmi grófi rangot nyert,1874-ben megkapta a magyar grófi címet
is.
A
Karátsonyi és a Marczibányi család is híres volt arról, hogy vagyonukból
különféle
alapítványokkal támogatták Magyarország kulturális életét.
Gróf
Karátsonyi Guido egyik legismertebb alapítványa: 1858-ban 10000 forintot adott
a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy a kamataiból kétévente díjazzák a legjobb színdarab szerzőjét. Ezt a
díjat elnyerte többek között Csiky Gergely, Szigligeti Ede, és ezzel díjazták
Arany János Aristophanész vígjátékainak lefordítását 1871-ben. Jótékony célokra
is nagy összegeket adományozott.
„A Fenséges Koronaherczeg
születése örvendetes eseményének alkalmából Karácsonyi Guido
földbirtokos 100, 000 ftnyi összeget, ebből 20, 000 ftot a szerb vajdaság s a
temesi bánság számára ajánlott fel jótékony czélokra, s annak hovaforditását
Albrecht Főherczeg magyarországi Főkormányzó Ur Ő császári Fenségének magas
belátására bizta. Ugyanazon örömdus alkalomból, s annak maradandó emlékére, a
debreczeni községi bizottmány, az evangelicus-helvét hitvallásu
egyháztanácscsal együtt, 100 segélyreszorult személy számára egy 160,000 ftnyi
tőkével ellátott szegényápoló-intézetet alapitott. – Ezen nemes szivű s
hazafias érzületet tanusitó örvendetes jótékonysági tettek a legmelegebb
köszönet kifejezése mellett juttatnak köztudomásra.”[15]
Karátsonyi
Guido (1817-1885) és Marcibányi Mária (1831-1876) házasságából kilenc gyerek
született. Hat lány és három fiú:
1.
Adrienne(1853-1878.Seregélyes) férje gr. Zichy Sándor (1843-1881)
2.
Melánia (1855) cs.k.csillag.hölgy; férje gr.Zichy Géza (1849) cs. k. kam.
3. Guidobaldina
(1858-1876)
4. Aladár
(1859), országgyülési képviselő; neje Elek Margit (1863)
Birtoka: Beodra (Torontál m.) és Varjas (Arad
m.). Lakás: Beodra.
5.
Jenő (1861-1933); neje gr. Andrássy Karolina (1867) csillagk. hölgy,
Birtokai: Varjas (Arad m.), Bánlak
(Torontál m.), hitbizományi birtoka Bánlakon van. Lakás: Budapest.
Birtokai: Kamenicza (Horvátországban), Vörösvár, Szent-Iván,
Solymár (Pest m.) és Varjas (Arad m.). Lakás: Budapest.
7. Irma (1865)
férje br. Piret de Bihain Lajos (1862) cs. k. kam. és a 13. sz. huszárezred
tartalékos hadnagya.
8. Ilma
(1867) férjre gróf Keglevich
Gyula(1855)
A házaspár Imre nevű
fiát adoptálta gr Karátsonyi Jenő és Andrássy Karolina
9. Ilona (1871) férje gr Zichy Károly (1864)
A Karátsonyiak Pilisszentivánon
A község életében gyökeres változásokat hozott a 19. század
közepe. 1849-ben megnyílt az első kőszénbánya. A bányanyitás új megélhetési
forrást jelentett az akkor még csak szinte kizárólag földművelésből élő
lakosság számára. Szentiván földjei rossz minőségüek, ezért igencsak nehezen
lehetett megélni belőle.
De eleinte nagyon kevés helybeli lakos vállalt ott munkát,
ezért valószínűeg nem csak szakképzett bányászok jöttek idegenből. Ezek a bánya
bezárása (1862) után többnyire tovább vándoroltak.
1851-ben lett a község földesura Karátsonyi Guido.
Az előkelő társadalmi kapcsolatokkal rendelkező grófi család
nyári rezidenciának használta a kastélyt. Ilyenkor valószínűleg nagy
mulatságokat rendeztek, és a Szentiván körüli erdőkben vadásztak. A kastélyban
munkalkalom is akadt a helybelieknek.
A jótékonyságáról ismert földesúr, 1881-ben Rudolf
trónörökösnek Stefánia belga hercegnővel történt esküvője tiszteletére 20000
forinttal alapítványt létesített, hogy annak kamataiból minden év májusában
rózsaünnepélyt tartsanak, és azon nagy összegű erénydíjat adjanak át a
legméltóbb lánynak, és a lány aznap tartsa az esküvőjét is. Ez az alapítvány az
egész uradalomra vonatkozott (Vörösvár, Szentiván, Solymár), tehát Szentivánra
háromévente kerülhetett sor. Az „erénydíj” feltételekhez volt kötve: a
menyasszonynak szűznek, minden tekintetben szeplőtelennek és szegénynek kellett
lenni. A vőlegény csak tiszteletreméltó, minden gyanú felett álló fiatalember
lehetett. A község elöljárói választották ki őket.
1882 és 1914 között összesen 32 rózsaesküvő volt. Az díj
1914-ben 1200 pengő volt. Kapott összegen abban az időben egy kisebb házat
lehetett venni.
A Németországban élő Bauer György mesélte, hogy nagyszülei
(Turek Márton-Mandl Katalin 1902) a díjból kapott összegből építették a mostani
József Attila u. 24.számú házat.
Az utolsó rózsaesküvő 1914-ben volt Pilisszentivánon, a 18 éves
Gábeli Teréz kötött házasságot a 21 éves Háber Ádám csilléssel.
1914 után a világháború alatti válság következtében az
alapítvány tőkéje elértéktelenedett, így véget értek a rózsaünnepek.
Guido 1885 –ben halt meg. Halála után után az uradalmat,
harmadik fia,
gr Karátsonyi Kamilló
örökölte.
Hogy ő Vörösvár, Szent-Iván és Solymár birtokosa a Magyar
Nemzetségi Zsebkönyvben (1888) olvasható.[16]
A székesfehérvári püspökség és a szentiváni plébánia
levelezésében található Angeli plébános
levele (1898), melyben a templom „plafondjának” rossz állapotáról számol be.
Írja: „… kegyúr
patronátust nem vállalja…” később „… van remény, hogy Karátsonyi Kamillo kegyur
is fog némi összeggel hogy a templomtetőnek II. felét szintén javíthassuk, mert
az is nagyon szükséges…”[17]
Ő
kapta meg Kameniczát is, a Marczibányiak ősi fészkét, ahol a katolikus templom
kriptájában nyugszanak szülei, és Guidobaldina nevű húga.
„A 150 éves török uralom után a Marcibányi
család kastélyt épített (1793) és parkot létesített. Örököseik a gróf
Karácsonyiak tovább szépítették a kastélyt és környékét. Az 1805-ben ültetett
tölgyfák közül kettő még ma is él és terebélyesedik. E családok adományaikkal
nagyban hozzájárultak Kamanc (mai) arculatának kialakulásához. Gróf Karácsonyi
Guidó és Guidobaldina, valamint Marcibányi Mária grófnő a kamanci katolikus
templom kriptáiban alusszák örök álmukat.”[18]
Kamillo
kegyurasága alatt újra megnyitották a kőszénbányát (1898), és ez évtizedekre meghatározta községünk életét.
Pilisszentiván
lakosságának száma a Karátsonyiak birtokossága alatt négyszeresére nőtt, ami a
kőszénbányának köszönhető.
Fényes
Elek(1851) 580 lakosról ír, Magyarország Helységnévtárában 1873-ban 628, 1892-ben 808, 1902-ben 1222 a lakosság
száma. A z 1930. évi népszámlálásban 2581 lakos szerepel.
A z
utód nélkül elhunyt gr Karátsonyi Kamillo halála után vagyona visszaszállt a
családra.
Az
1939. -ben kelt telekkönyvi végzésben, amely arról szól, hogy a falu lakói
megvásárolták a 300 tulajdonrészre osztott erdőt, tulajdonosként gr Keglevich
Gyuláné sz Karátsonyi Ilma és gr
Karátsonyi (Keglevich) Imre szerepel tulajdonosként és gr Karátsonyi Jenőné gr
Andrássy Karolina haszonélvezőként)
Karátsonyi
Guido fiai Aladár volt a legidősebb, de mivel nem apja elképzeléseinek
megfelelő menyasszonyt választott, a házassági engedély fejében le kellett
mondania elsőszülöttségi jogairól. Így a hatalmas vagyon örököse
Karátsonyi Jenő lett. Az ő házassága gr
Andrássy Karolinával már kielégítette apja híúságát
Jenő
Európának majdnem valamennyi államát és Afrika egyrészét beutazta. A bánlaki
hitbizományi uradalmat mintagazdasággá fejlesztette. 1890-ben cs. és kir.
kamarássá nevezték ki. 1896-ban, budai palotájában fényes estélyt adott, melyen
megjelent a király is egész udvartartásával és a Budapesten időző főhercegekkel.
1908 őszén pedig XIII. Alfonz spanyol király és neje Viktória Ena királyné
tiszteletére adott estélyt, melyen résztvett királyunk is. Érdemeiért a
valóságos belső titkos tanácsos címet nyerte. A vaskorona- és a spanyol III.
Károly-rend nagykeresztese, a souverain máltai lovagrend tb. lovagja, a
torontálmegyei nemz. munkapárt társelnöke, a torontálvárm. közműv. egyesület
elnöke, a bpesti önk. mentőegyesület elnöke s mint ilyen, megkapta a német
császár hozzájárulásával a Deutsche Gesell. f. Samariter u. Rettungswesen-től
az Esmarch orvosi érmet. Sokat áldoz jótékony célokra. A vármegye
monografiájának kiadását 2000 koronás adományával segítette. Felesége Andrássy
Karolina grófnő, csillagkeresztes és palotahölgy. 1907-ben a trónörökös őt
választotta kíséretébe a spanyol király esküvőjére.
Egyetlen
fiuk, László öngyilkossága után ,testvérének Ilmának fiát fogadják örökbe.
Az
első világháború , az utána következő gazdasági válság a Karátsonyi vagyont sem
kímélte .Karátsonyi Jenő 1933-ban bekövetkezett halálakor, az örökösre
jóformán
csak jelzáloggal terhelt vagyon maradt. Itt a szentiváni birtokon is látszott,
hogy nincs már miből gazdálkodni.
A
Pilisszentiván körüli erdőket, a Hungária Kőszénbánya maradványait 1939-ben
vásárolták meg a község lakói.
Karátsonyi
(Keglevich) Imre a vörösvári urasági házban lakott, ott se sokáig, attól is meg
kellett válnia.
1945-
után már nemigen volt vagyona, amit államosíthattak volna.
A
háború alatt a kastélyban román munkaszolgálatosokat szállásoltak el, akik az
itteni bányában is dolgoztak.
1946-47-
ben rombolták le a szentiváni kastélyt.
Szomorú
sorsa lett a Karátsonyi kastélyoknak, Beodrán az ősi fészket is földig
rombolták,
a Krisztinavárosi Palota is megsemmisült. Egyedül a bánlaki kastély maradt meg,
bár az 1991-es földrengés azt is nagyon megrongálta.
A
Karátsonyi család kihalt, és az idők sodrában megsemmisültek épített értékeik
is.
Mivel meglehetősen keveset tudunk egykori
kastélyunkról, megkérdeztem néhány embert, akik még gyerekkorukban látták a
Karátsonyi kastélyt. Arra kértem őket, meséljék el, hogyan emlékeznek a
kastélyra, a parkra, a kastélyban élőkre, illetve hogy milyen, a kastélyhoz
tartozó épületek voltak a Sallai út - Szabadság út találkozásának környékén,
ahol őseink idejében a faluközpont lehetett.
Hely hiányában a visszaemlékezéseket nem teljes
terjedelmükben adom közre, illetve azokat a tényeket, amelyre többen is
emlékeznek, csak egy helyen említem.
Keszléri
Antalné sz. Gábeli Mária (1925), József Attila utca 14.
Mariska néni szülői háza szemben volt a kastély Új
utcai nagy kerítésével, most is ott lakik.
„Mi úgy hívtuk, hogy „hexnkosn” (Hexengasse,
’Boszorkányutca’), most Óvoda utca, de annak akkor külön neve nem volt. Ez nem
volt egyenes, mint most. Jött elölről, aztán jobbra kanyarodott, úgy jött
hátrafelé. És abban a kanyarban, mikor már egyenesen mentünk, ott voltak fel a
lépcsők a vadászházhoz. Ez egy külön épület volt.
És a kastélyt…, kár, hogy azt lebontották, hogy nem
hagyták úgy meg, mert az nagyon szép volt. Nagy épület volt. Hosszú és széles,
mert a közepén ment egy folyosó. És kétoldalt voltak a szobák. Azt tudom, hogy
innen hátulról mentünk be. Én iskolás gyerek voltam akkor. Volt nekik egy
cseléd vagy szolga, és hátul volt egy kis szoba meg konyha, ahol az lakott.
Volt két gyerekük nekik, és a kislány velem járt iskolába. Én vele jutottam be
a kastélyba. A folyosón szaladgáltunk. Bent a szobákban nem voltam, csak azt
tudom, hogy jobbra-balra voltak a szobák.
A kertben mindenféle fa volt. Itt a szélén (József
Attila utca) volt egy nagy betonkerítés, és azon belül 1-2 vagy 3 méterre
álltak jegenyefák, meg ilyen magas fák. Itt a felső oldalon voltak istállók meg
ilyen szín, meg ahol volt benn a takarmány, ott voltam avval a kislánnyal.
Akkor csak sertés volt nekik, akkor már ló nem volt.
Az én édesapám az volt még kocsis ottan. Ha valahová
mentek a hintóval, őt hívták kocsisnak.
Ünnepségekre nem emlékszem, mert én még nagyon kicsi
gyerek voltam, mikor a gróf még itt volt, a Karátsonyi. Mikor már nagyobb lány
voltam, akkor már nem volt itt.
300 erdőrész lett eladva, és ezt úgy adta el a gróf
vagy grófné, hogy egy bizonyos összegért, és ezt a község megvette, szóval a
község lakói. Majdnem bejött a pénz abból a fából, amit kivágtak azon a
területen és eladtak. Mire kellett volna fizetni, addigra már megvolt a pénz a
fából. A papa azzal jött haza, hogy nem is kell semmit befizetni, a fa fedezi.”
(magnófelvétel)
Marlok József
(1924), Szabadság út 88.
Jóska bácsi a kastély mellett született és ma is
azon a telken van a háza, ahol gyerekkorában lakott.
„Velünk szemben volt egy vámház, ahol a földekről,
ha jöttek be, akkor ott levették a vámot. Én már nem emlékszem arra a házra,
csak azt tudom, hogy ott állt. Van kép róla.
Volt itt egy kovácsműhely, onnan ered az, hogy azt
mondják nekünk „tei san ti Schmiedmichl” (’ők a Kovácsmiskáék’), mert állítólag
az a kovácsműhely odatartozott hozzánk. A háború után eltűnt.
Volt egy asszony, Zseni néninek hívták, … azt
mesélték, hogy az adta át a mi szüleinknek az üzlethelyiséget illetve az
üzletberendezést, ami akkoriban volt. (a mai élelmiszerüzlet)
Ez 900… nem tudom pontosan melyik évben, melyik
napon volt. Azután a mi szüleink csinálták a boltot. Nem volt a sarok, az L
alakú épület. Ami most az üzlethelyiség, az ’24-ben épült neki, én novemberben
születtem, és nyáron csinálták, azt, ahol jelenleg a bolt van. Ahol most a
Markos-ház (Szabadság út 92.) van, ott lakott egy ember, Zimmermannak hívták,
ott sok lány volt, az én testvéreim barátkoztak velük. Ő ilyen parádés kocsis
volt. Ott, ahol a Metzger Marci lakik (Sallai u 2.), ott volt az istálló, ott
voltak a hintók is. Később ő fölkerült a kastélyba, ott épült egy komoly
istálló, ahol sok ló fért el. Arra emlékszem még, hogy az istálló a háború után
akkor raktár volt, illetve a háború előtt volt raktár, és a háború után
szőrén-szálán eltűnt. Most a Gazda-ház (Napközi köz 5.) áll ott, a hátsó fala
az az istálló, ráépítettek arra az alapra.
A Schuckéknál (Szabadság út 96.) még meg van az a
pince, de csak a fele. Az utoljára a Balázsé volt Hűvösvölgyben (Balázs
vendéglő), az eladta a Schuck bácsinak. A pince előtt volt egy kerekes kút, nem
sok vízzel, a víznek ott már vége van.
Battovics Jenőnek hívták a vadászt, annak volt egy
Jenő nevezetű fia, és avval barátkoztunk. Többször bent voltam a kastélyban, de
az épületben nem. Ha jöttek a grófok, akkor nem fogadtak senkit se.
A Farkas Józsiék (Óvoda u. 1.) támfala, ahol van,
ott volt a Battovics-féle ház, annak külön bejárata volt az utcáról, lépcsővel
kellett fölmenni, a főbejáratot nem használta.
A kastélynak, ahol most a vízműnek is van, ott volt
egy bejárata, és nálunk is, ott a Hannes pék és a Marlok Ádám közt volt egy
vaskapu, és ott néha bementek a gyerekek, bemásztak alul, mert nem volt olyan
tökéletes. Hátul meg kőfal volt az Új utcában. Később volt rajta egy lyuk ott
bemásztak a gyerekek.
Akkor a gróf már nem nagyon szerepelt ott. Volt még,
egy gróf, aki Vörösváron meghalt állítólag a háború után.” (magnófelvétel)
Marlok Lajos
(1927), Szabadság út 8.
Lajos bácsi a Hannes pék fia, közvetlenül a kastély
melletti házban (Szabadság út 82.) született. A következőket mesélte:
A kastélyból csak ritkán rendeltek tőlük kenyeret,
mert saját személyzetükkel süttették. Ha napszámosok voltak, akkor a szülei
pékségéből talicskával vitték be a kastélykertbe a kenyeret, ilyenkor ő is
velük ment, és a grófkisasszonyok mulattak a pendelyes kisgyereken.
Úgy emlékszik, hogy a kastélyépület zsindellyel volt
fedve, és időnként a helybeli iparosokkal javíttatták.
A környék gyerekeivel bejártak a kastélykertbe
rabló-pandúrt játszani.
Gyümölcséréskor volt szokás a gyümölcsgurítás. A
kisbíró kidobolta, hogy az 1-es kapunál gyümölcsgurítás lesz. A parkban a
napszámosok leszedték a gyümölcsöt, pl. az almát, és ami már nem volt annyira
szép, azt kigurították a nyitott kapun, a mostani vízműnél. Az asszonyok és
gyerekek összeszedték, és szatyorban vitték haza.
Marlok Péter
(1928) Óvoda utca 2.
Péter bácsi nagyon sokat tud falunk múltjáról, és
jól ismeri az itteni családok eredetét. A nagyszülei laktak a kastély mellett.
Úgy emlékszik, hogy a kastély azon a helyen állt,
ahol most a Szabadság út 76. számú ház van.
1940-ben Erdélyből román származású
munkaszolgálatosokat szállásoltak el a kastélyban, akik a bányában dolgoztak.
Akkoriban járt a kastélyban és úgy emlékszik, hogy belül már nagyon rossz
állapotban volt. 1942-ben a bombázások miatt Budapestről sok gyárból
kimenekítettek különféle árukat, a melléképületek tele voltak ilyesmivel.
A kastélyt 1947-48-ban bontották el. Akkoriban
építették az első óvodaépületet.
Az egyik vadászt Ruppik Edének hívták. A vadászház a
mai Óvoda utca 2. számú ház helyén állt. A Hexengasséból (’Boszorkány utca’, a
mai Óvoda utca eleje) lépcsőn lehetett megközelíteni, kb. ott volt a lépcső,
ahol most az első óvodaépület bejárati lépcsője van. A ház kétszobás hosszú
épület volt, a régi parasztházakhoz hasonlított. A parkban sok gyümölcsfa volt,
gyerekkorában erdei állatokat is látott szabadon, pl. őzikét. Istállókra és
disznóólakra is emlékszik.
A mai József Attila utca és Óvoda utca sarkán, a
keskeny út közepén álló hatalmas fát id. Brandhuber János ács vezényletével kb.
1953-ban vágták ki, és vastag ágaiból a teknővájók forrázó teknőket
készítettek. A fa törzsét hét-nyolc nagyobb gyerek érte csak át.
A kastélyon kívül, körübelül a mai Szabadság út 90.
és 92. számú ház helyén volt egy nagy épület, ami a mostani út egy részét is
elfoglalta. Kb. 12 m x 25 m lehetett. Állítólag az 1900-as évek elején egy
Klemcsák nevű mészáros is bérlő volt ott. A Szabadság út 96. és 104. között egy
hatalmas pince volt a mai főúttal párhuzamosan. Ott a mai napig is beljebb
állnak a házak.
A mai Sallai utca és Köztársaság köz táján egy nagy
füves terület volt, ahol a lenvásznat szárították. Úgy is hívták, hogy
„Leimedplach” (’Vászonhalványító’).
Id. Mirk
György (1928) és felesége, sz. Marlok Mária (1930)
Mikor ők gyerekek voltak, a kastélyban már nemigen
volt élet.
Gyuri bácsi szülői háza a mai Bányász utca és Óvoda
utca sarkán állt (mára teljesen átépítették). Az 1930-as években épült, és
valószínűleg ez az a bizonyos ház, amit Bonomi említ („Az ún. Pinda-peagl tetején régebben még láthattuk egy kolostor (?)
romjait. Körülbelül 6 évvel ezelőtt egy házat építettek a helyén.“ ld. 13.
lábjegyzet)
Nemigen emlékszik az építkezésre, csak, arra hogy
sziklás volt az udvar. Évekkel ezelőtt a testvére (néhai Kovács Istvánné sz.
Mirk Teréz) mesélte, hogy mikor a házat cserepezték, az udvari oldalon nem
kellett állvány a cserepek felrakásához, mert olyan magas volt még a szikla a
mostani udvar helyén.
Gyuri bácsi bejáratos volt a kastélykertbe, mert a
Battovics vadásznak hasonló korú lánya volt, és testvérével együtt sokszor
játszottak a parkban. Emlékszik egy pingpongasztalra, ami abban az időben
újdonságnak számított. Szabadon járkáló szarvas és őzike, valamint nádas
mocsaras rész is volt a park területén.
Mariska néniék az Új utcában (József Attila u.)
laktak, szintén közel a kastély kerítéséhez. Jól emlékszik, hogy a park jobb
oldalán volt a lóistálló.
Járt a vadászházban is. Egyszer nagyon kikapott,
mert sötétedés után ment haza, úgy belefeledkezett a játékba a vadász
kislányával.
Emlékezetük szerint a mai legrégebbi óvodaépület áll
a régi vadászház helyén.
Elmondták, hogy a Hexengasse nem egyenesen ment. Az
elejénél jobboldalt a park jóval magasabban volt az útnál, a mostani József
Attila utcai saroknál (Pindl peagl) pedig baloldalt volt a háztelek jóval
magasabban, mint az út.
[1] Bakács István: Iratok Pest megye történetéhez
1002-1437. Pest megyei levéltár 1982, 65.oldal, 144.
regeszta
[2] Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza IV. Akadémiai Kiadó1998. 705. old.
[3] Ferenczy József:Tekintetes nemes Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyékben, valamint a Kiskúnságban is található szabad-királyi, szabados/privilegizált/ és más mezővárosoknak…névtára…Buda, 1844
[4] Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1712-1740 I. 190. old. 675. regeszta
[5]
Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1712-1740 III. 77.
old. 1366. regeszta
[6] Pest megyei Levéltár CC VII. 1. 1725.április
[7] Pest-Pilis-Solt vármegye 1728. évi regnicoláris összeírása I. Szerk.: Borosy András. Pest megyei Levéltár Budapest, 1997. 174. old.
[8] u.o. 173. old.
[9] Tuschek Franciska: Szentiván anno 1737. Szentiváni Újság 2001. május
[10] Pilisszentiván község monográfiája 1708-1964. Pilisszentiván 1965.
[11] Canonica visitatio 1949
[12] Pilisvörösvári anyakönyv I. kötet végén
[13] Eugen
Bonomi: Die Ansiedlungszeit des Ofner Berglandes. In:
„Südost-Forschungen” München, 1940. 8. old.
[14] Pilisszentiván község monográfiája 1708-1964 Pilisszentiván 1965
[15] Vasárnapi Újság 1858. augusztus 29.
[16] Magyar Nemzetségi Zsebkönyv Első rész Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Budapest 1888
[17] Székesfehérvári Püspöki Levéltár 4578 fond
[18] Újvidéki Magyar Szó 2006 dr Dévai Gyula